Motoros találkozó a Corvusban, és néhány jó tanács abroncs választáshoz

Ugyan nem vagyok egy kezdő motoros, de még emlékszem, milyen volt, mikor megkaptam az első motoromat. Nem az volt akkor még számomra a motorozásban a lényeg, hogy mennyi munka idő és energiabefektetésbe fog kerülni a gép fenntartása, hanem hogy milyen gyorsan tud menni a gép, és mennyire leszek menő a barátaim körében. Persze ahogy teltek az évek, a motorozás iránti szerelmem még most sem apadt el, pusztán sokkal jobban meg tudom érteni, hogy miért is olyan fontos, hogy, mint mindenben, itt is előre gondolkozzunk. Ugyan nekem senki nem mutatta meg, hogyan kell bizonyos helyzeteket kezelni, ha a motorozás rejtelmeiről van szó, mint például, hogyan kell új gumi abroncsot beszerezni, de éppen ezért értékelem nagyon az olyan rendezvényeket és összejöveteleket, ahol meg tudjuk osztani az általunk összegyűjtött tapasztalatot a fiatalabb generációval is.

A múlt héten is egy ilyen rendezvényen vettem részt a Corvus Hotelben, és nagyon sok érdekes dolgot hallottam, még úgy is, hogy tapasztalt motorosnak számítok. Az egyik legnagyobb élményem viszont az volt, mikor egy fiatal srác odajött hozzánk egy beszélgetés közben. Épp azon vitatkoztunk, milyen abroncs illik leginkább egy-egy kimondott motor típushoz. A srác pedig tök bátran megkérdezte, hogy honnan szoktam rendelni én az abroncsaimat. Így aztán elkezdtem mondani neki, hogy otthon legalább egy pót abroncsa mindig legyen, ha erre eddig nem gondolt, mert a lehető legrosszabb esetben fog kelleni majd neki.

MotorTire

A beszerzésre pedig a MotorTire webshopját ajánlottam. Tapasztalataim szerint náluk van az egyik legszélesebb felhozatal, amit eddig találtam, és amiből bátran lehet válogatni, még akkor is, ha esetleg az adott termék épp nincs készleten, hiszen rendelésre be tudják szerezni. Na, de kicsit előre szaladtam a meséléssel. Szóval elmondtam a gyereknek, hogy itt nem kell azon aggódni, hogy nem fogja érteni, vagy megtalálni egyből azt amit keres, hiszen a kereső rendszerük nagyon magától értetődő és egyszerű. Minden kis rublika előtt ott van, hogy mit kérnek, és csak értelem szerűen ki kell tölteni. Lehet egyszerűen keresni nem pontos adatok, hanem márka és típus alapján, ha esetleg fel szeretné az ember rázni a dolgokat, de a kerék adatai alapján is nagyon jól meg lehet találni azt, ami neked leginkább szükséges ahhoz, hogy egy (ilyen szempontból) jól működő járműved legyen.

Ahogy mondtam, a felhozatal hatalmas, és lehet keresni akár külön motorgumi kategóriák alapján is (mint például a robogó, az utcai vagy a 2 zónás motorgumik), vagy márka alapján, amiből összesen van 27 fajta, és olyanok szerepelnek a listán, mint a Yamaha, a Harley-Davisdon vagy a Kawasaki. Persze, ha olyan tipikusan fiúsan akarsz vásárolni, akkor elég a keresőt használni. Ezeket akkor jó megnézegetni, ha ráérsz, érdekelnek a különböző abroncsok, melyik mekkora, milyen súlyú, mekkora sebesség tartozik hozzájuk, és egyéb ilyen részletek. Ez olyan szempontból se rossz, hogy ha váltani szeretnél, megtudhatod, mennyi lesz majd az új motorodhoz egy-egy abroncs.

A kínálatban az egyes abroncsoknál azt is feltüntetik, hogy az adott kerékből mennyi van raktáron. Így pontosan tudsz kalkulálni. Főleg, ha több azonos abroncsra van szükséged, különböző okok miatt esetleg.

Ha az ember Budapesten lakik, akkor semmi problémája nem lehet a szállítással, hiszen akár személyesen is átvehetik a rendelt terméket a szerelő műhelyben, sőt, ha a motort is viszik, akkor fel is tudják rakatni azt, vagy azokat. Ha viszont velem együtt az ember gyereke vidéki, akkor csomagonként kettőezer forint szállítási költség fejében ki is hozzák neked házhoz a rendelést. Maximum két munkanapon belül! Persze, ha nincs raktáron, akkor bele telhet ötbe, de ez szerintem már egy nagyon részlet kérdéses dolog, hiszen így is elképesztően gyorsan ki tudják szállítani a rendelést. Fizetésre a futárnál van lehetőség, kezelési költség felszámolása nélkül, vagy pedig, ha a boltban veszed át, akkor ugye ott, készpénzzel vagy bankkártyával. Most már arra is van lehetőség, ha igény van rá, hogy előre utalással fizess, ehhez egyeztetni kell az ügyfélszolgálatnál. De nem lehetetlen.

Én ezért is szeretem nagyon a MotorTire webshopját: gyorsan, nagy választékból és kedvező áron tudok válogatni kedvemre. Hogyha pedig ez sem lenne még elég meggyőző, akkor már csak az abroncs kedvezményekért is megéri benézni hozzájuk, hátha szerencsétek lesz és olyan akciót találtok, aminek nem tudtok ellen állni.