A szállodától egy képsorozatig

Pár évvel ezelőtt – mikor még nem voltunk házasok a férjemmel – volt szerencsénk megszállni egy gyönyörű szép, hegyvidéki szállodában. A hotel mesébe illő környezetben helyezkedett el: több százéves tölgyfaerdő ölelte körül, és a főépülettől néhány kilométerre egy lenyűgöző vízesés bújt meg a fák között.

Mindössze, egy hetet töltöttünk el ott, de mindkettőnk számára meghatározó élménynek bizonyult az ott tartózkodás: a finomabbnál finomabb reggelik, a francia séfeket megszégyenítő ebédek, illetve a kifogástalan vacsorák pedig csak fokozták a ránk tett hatás mértékét.

A hotel elhelyezkedése, illetve a feltálalt fogások ízletessége mellett, a személyzet is megérte a pénzét: ha a szobába rendeltünk esetleg valamilyen ételt, pár perc alatt fel is hozták nekünk, méghozzá a lehető legkedvesebb és legudvariasabb módon.

Távozásunk után meg is fogadtuk – hogyha lesznek gyerekeink – mindenképp elhozzuk majd őket is erre a varázslatos helyre. Csakhogy a szállodának nem tettek jót a világban lezajló viszontagságos anyagi változások: nem sokkal a hazamenetelünk után be is zárták, ami miatt vigasztalhatatlanul szomorúak lettünk.

Jó, az nem igaz, hogy semmi nem tudott volna minket jobb kedvre deríteni azóta: két gyerekünk is született, ráadásul sikerült megvásárolnunk azt a kertes házat, amire már ősidők óta vágytunk. Meg kell hagyni, azért nem ment hasra ütésre ez az elmúlt pár év. Rengeteg mindenre szokták mondogatni – okosabb hozzászólás híján – hogy “majd megtudod, ha lesz gyereked”. Nos, ez valóban így van, bár ez elé a bravúrosan briliáns félmondat elé néha azt is hozzáfűzhetnék, hogy mit fogunk majd megtudni.

Szólhattak volna előre pl. arról, hogy nem fogunk egy percet sem aludni egészen a gyerekek 5 éves koráig, vagy arról, hogy mennyivel másképp kell nevelni egy fiút és egy lányt, úgy persze, hogy lelkileg egyikük se sérüljön.

Az idő múlásával szerencsére, kezdtek kisimulni a dolgok: a gyerekek már sokkal ritkábban tépték egymás haját, és nem szúrtak ki a másikkal szándékosan, legfeljebb véletlenül. Ez a vélt, vagy valós harmónia késztetett bennünket arra, hogy család fotózásra adjuk a fejünket. Úgy gondoltuk, hogy itt az ideje megörökíteni ezt a békés korszakot: ennek megfelelően hamarosan el is indítottuk a “hajszát” a lehető legmegbízhatóbb fényképész után.

Ekkor jött velünk szembe – az első találatok egyikeként – a szoboszlaikriszti.hu nevezetű oldal, amelynek böngészése közben úgy éreztük, hogy emberünkre akadtunk. Olyan volt ugyanis, mintha egy fotós paradicsomba nyertünk volna bepillantást: portré-és élményfotók, művészi-és esküvői képek mind-mind megtalálhatóak voltak itt.

A bőséges kínálattól hirtelen el is bizonytalanodtunk: nem tudtuk, hogy csak a gyerekeket fizessük be egy külön gyerek fotózásra – hangsúlyozva ezzel az ideiglenesen háborítatlan viszonyt kettejük között – vagy pedig maradjon az eredeti terv, vagyis a család fotózás megvalósítása.

Végül úgy határoztunk, hogy most az egész családról készíttetünk fotósorozatot, ha pedig már kicsit nagyobbak lesznek, majd a gyerekeket is megilleti egy külön “széria”.

Fel is vettük a kapcsolatot a fényképész hölggyel annak érdekében, hogy minél előbb elkészülhessen rólunk a vágyott képszéria. Erre azért is volt szükség, mert – mint mondtam – a béke nálunk általában időszakos, inkább a testvéri háború az, ami állandó.

Szoboszlai Kriszti szerencsére, nagy segítségünkre volt a béke fenntartásában: rendkívül érzékenyen beszélt a gyerekekkel, és ellátta őket különféle instrukciókkal, abból a szándékból, hogy minél önfeledtebb és idilibb hangulatú képek készülhessenek a családról. Ilyen szempontból persze, minket sem kímélt: ekkor jöttünk rá a férjemmel, hogy mennyire nem értünk a fotózkodáshoz.

A fotós hölgy jó tanácsai nélkül ugyanis úgy néztek ki az elsőnek született képek, mintha egy hajdani iskolás osztály próbálna nyugalomban együtt működni a sosem szívlelt csoporttársaival. A fényképész hölgy sokéves szakmai tapasztalatának, figyelmességének és elmés instrukcióinak hála azonban végül sikerült úgy kinéznünk az elkészült fotókon, mintha egy szeretetteljes családban élnénk, ahol legfeljebb az időjárás lehet a vita tárgya, semmiképp sem a tagok közti kötelék valamely elburjánzása.

A szerkesztett és retusált képeket hiper sebességgel kaptuk kézhez: ha jól emlékszem, talán csak egy hetet kellett várnunk a családi fotósorozatra, amely végre bizonyítékul szolgálhat az utókornak – abban az esetben, ha többé sosem lenne újra béke -, hogy valamikor ebben a famíliában teljes összhang uralkodott a családtagok között.

Utólag kicsit sajnáltuk, hogy nem találtunk hamarabb a szoboszlaikriszti.hu-ra: talán akkor az esküvői fotóinkat is készíthette volna ő, és nem kellett volna azzal az inkompetens úriemberrel cívódni, aki az utolsó pillanatban lett felfogadva, pusztán sajnálatból. Az oldalt görgetve konkrétan megfájdult a szívünk: olyan kifogástalan, a lehető legjobb szögben beállított képek sorakoztak ugyanis boldog ifjú párokról, amilyeneket még nemigen láttunk.

Arról ne is beszéljünk, hogy mit éreztem, amikor megláttam a “kismama fotózás” – szekciót a weblapon… Egyszerre szomorú és mulatságos valahol, hogy egyik terhességem során sem jutott eszembe, hogy nem ártana lencsevégre kapni ezt a pocakos, sugárzó állapotot.

A múlton sajnos nem lehet változtatni: a gyerekek már nem vándorolnak vissza a hasamba, így kénytelen leszek az emlékeimben áskálódni, hogyha a várandósságról szeretnék nosztalgiázni. Pedig a szoboszlaikriszti.hu-n nemcsak egyféle kismama fotózást választhatunk, hanem alap-, exkluzív-, továbbá VIP csomagok közül is kedvünkre válogathatunk. Egyéni ízlésünk és szeszélyünk szerint kiválaszthatjuk ezen kívül – szabadtéri fotózás esetén – azt is, hogy milyen napszakban szeretnénk készíttetni az áhított képsorozatot.

Persze, ez leginkább csak a kismamákra vonatkozik, tehát már rám sem. Aki pusztán önbizalomnövelésből, vagy kíváncsiságból szeretne magáról portrésorozatot lőni, az is jó helyen kopogtat: a szoboszlaikriszti.hu-n ráadásul bele is tekinthet abba, hogy milyen portrékat állított már össze eddig a szóban forgó fényképész hölgy. Nem kell tartani attól, hogy esetleg kínos lesz a szituáció, vagy, hogy ügyetlenek leszünk: a pózokat, gesztusokat és testtartásokat ugyanis nem kell egyedül kifundálnunk, a fotós hölgy szívesen segít nekünk, és rávezet bennünket az adott kép számára legideálisabb pozícióra.

Egy szó, mint száz: akár családi fotózás szívünk legfőbb vágya, akár magunkról szeretnénk néhány vagányabb képet készíttetni, akár terhességünk megismételhetetlen momentumait szeretnénk kamerán rögzíteni, Szoboszlai Kriszti fényképésszel nem lőhetünk mellé.

Megbízható és segítőkész, és a nagyképűség, vagy a sok fotósra jellemző gorombaság jelét egyáltalán nem adja.

Ha mindez pedig nem lenne elég meggyőző, hát itt van még egy nyomatékosító információ: a család fotózás óta a két gyerek egyszer sem veszett még össze. Ez elég nagy szó, abból kiindulva, hogy a megfelelő instrukciók nélkül, még az első fotók is úgy néztek ki, mintha egy marakodó osztály egyik szegletét kapták volna éppen lencsevégre. Igaz, hogy a fotózás még csak egy hónapja volt, de családban azt hiszem, már kicsit másféle időszámítás érvényesül: ez az egy békés hónap olyan, mintha egy teljes csöndben eltelt év lett volna. Reményeink szerint pedig – bár ez lehet, hogy naivitás – nem is fognak már visszatérni azok az ínséges, nézeteltéréssel teli idők.