Egy hotel parkja adott ötletet otthonunk kertjének csinosításához

Évi egy-két alkalommal el szoktunk utazni a férjemmel kettesben kikapcsolódni. Ki szoktunk persze mozdulni a gyerekkel is, de számunkra ez az igazi feltöltődés. Mindenkinek jók az ilyen alkalmak, mert a nagyszülők kedvükre unokázhatnak, a gyerekek pedig feltöltődött, kisimult szülőket kapnak vissza. Minderre pedig éppen elég évi egy-két hétvége.

Általában olyan hoteleket szoktunk választani, ahol wellnessrészleg is van. Általában fürdőzünk, masszázsra megyünk, finom ételeket fogyasztunk el. Kedveljük a hosszabb sétákat, melyek után még jobban esik a pihenés. Időnként belefér egy-egy mozi vagy színházlátogatás is.

Legutóbbi pihenésünk színhelye egy igazán impozáns hotel volt, gyönyörű kerttel-parkkal, ahol szívesen üldögéltünk és beszélgettünk este. Néztem a tujákat, a szépen elrendezett padokat a kerti sétány mellett. A parkban szökőkút és madáritató is volt. Nagyon megtetszett nekem egy díszcserje, meg is kérdeztem a recepción, hogy milyen fajtájú ez a növény. Aztán kiderült, hogy ez a kínai selyemmirtusz. El is határoztam, hogy ültetni fogok egy ilyet én is a kertünkbe, hogy a hálószobánk ablakából is gyönyörködhessem benne.

Hazatérve beírtam kedvenc kertészeti webáruházam, a www.gazdabolt.hu keresőjébe a kínai selyemmirtusz nevet. Örömmel láttam, hogy létezik ilyen vetőmag náluk. Igaziból nem gondoltam, hogy csalódni fogok. Itt, ebben a webshopban mindig, minden terméket megtaláltam, ami eszembe jutott, és amire a kertészkedéshez szükségem volt. Már jóideje rendszeres vásárlóik vagyunk a férjemmel.

Persze a mi kertünk is évről-évre változik, gyarapszik, ahogyan az otthonunkat is kezdjük egyre jobban „belakni”. Kezdetben csak néhány tujánk volt és a gyepet raktuk rendbe. Következő évben gyümölcsfákat, málnát, ribizlit telepítettünk.  Tavaly megpróbálkoztunk már a paradicsom és paprika termesztéssel is. Volt olyan projekt, ami kiválóan sikerült, olyan is, ami kevésbé. El kell fogadni azt a tényt is például, hogy egy későn érkezett fagy vagy egy 20 perces jégeső pillanatok alatt tönkre teheti a gondosan végzett munkánk eredményét.

Most úgy döntöttünk, magaságyásban konyhakerti zöldségeket, sárgarépát, petrezselyemgyökeret, karalábét, zellert és zöldborsót is fogunk nevelni. Ezért tettem a kosárba többféle fajtájú vetőmagot, virágföldet, műtrágyát. Választottam új kerti kesztyűket magamnak is és a férjemnek is, mert a tavalyiak teljesen elhasználódtak már. A gyerekeknek is rendeltem szerszámokat és gumicsizmát, hátha kedvet kapnak egy kicsit a kerti munkához. Minden az eddig megszokott, kedvező árakon került a kosárba.   

Többek között az árak miatt is kedvelem nagyon ezt a webáruházat. Bármit kerestünk itt, a vetőmag árak, a növényvédő szerek árai, vagy akár a fólia árak is mindig nagyon alacsonyak voltak. A termékek skálája nagyon széles, több, mint 10 termékkategória van a shopban. Az áruk köre nemcsak a kertészkedéshez közvetlenül kapcsolódó termékekből áll. Persze a legnagyobb választék vetőmagokból, virágföldből, hagymafélékből áll, de vannak itt szerszámok, borászkodáshoz használatos eszközök, de komolyabb kerti gépek is, mint például a fűnyíró vagy a motoros permetező.

Tavaly nyáron például kerti árnyékolóhoz sikerült rendkívül kedvező áron hozzájutni, de innen van az akksis fűszegélynyírónk is, melyet a férjem nagyon szeret. Gyorsnak, egyszerűnek és kényelmesnek tartja használatát.

A webshop felülete szép, és áttekinthető, stílusa nagyon illeszkedik a kínálatához, „zöld” és környezettudatos benyomást kelt. A baloldali menüsorban találjuk a termékkategóriákat, de ha konkrét elképzelésünk van és nincs időnk a böngészgetésre, ebben az esetben gyorskereső is a rendelkezésünkre áll.

A borászati eszközök között a bor és pálinka előállításához szükséges anyagokat találhatjuk meg, valamint vannak a termékkínálatban a tároláshoz szükséges kannák és tartályok is. A fólia-, háló-, zsák és műanyag termékek kategória felsorakoztatja mindazokat a műanyag termékeket és eszközöket, melyekre a mezőgazdasági munka során szükség lehet. A fólia árak éppoly kedvezőek, mint bármely más termékek árai a shopban. A gépek menüpont kínálata is igen széleskörű, vannak itt szegélynyírók, fűnyírók, lombfúvók de ha valaki kötözőgépet vagy éppen motoros permetezőt keres, annak is érdemes itt körülnéznie.

Nekem személyes kedvencem az úgynevezett „Kertész palántáknak” menüpont, ahol a gyerekeknek való termékeket gyűjtötték össze. Vannak itt nekik készült szerszámok, gumicsizma, kertikesztyű kisebb méretekben, de olyan témájú könyvek is, melyek felkeltik az érdeklődésüket a kertészkedés, növénygondozás iránt. Szoktam nekik innen mindig választani valamit, amikor magunknak is vásárolok. Van innen már kis locsolókannánk, talicskánk, amit szívesen használnak a gyerekek.

Tovább nézegetve a termékeket látható, hogy a kínálatban szerepelnek kerti kiegészítők is, ezek között kerítéselemeket, apácarácsot, burkoláshoz szükséges anyagokat és dekorációkat is. Még madáretetőket, de akár gömbgrillezőt is lehet itt kapni.

A növényvédő szerek között találhatunk műtrágyákat, permetezőszereket, lemosókat, de vannak gyomirtók, talajfertőtlenítők és vadriasztók is.

Öntözés- és tótechnika területén is széles a termékpaletta, minden olyan áru szerepel a kínálatban, amely megkönnyítheti az öntözést és a kerti tavak gondozását otthonunkban.

A szerves- és műtrágya termékcsoportban olyan termékeket találhatunk, melyek segítségével táplálhatjuk a talajt, ezáltal gondoskodva növényeinkről. Találhatunk műtrágyát egyes konkrét növénytípusoknak, például paradicsomnak, de léteznek általános készítmények is melyekkel javíthatjuk a talaj minőségét.

Virágföld, tőzeg vagy akár fenyőkéreg is rendelkezésünkre áll, de ha megvetéshez, kaktuszhoz, vagy akár díszcserjéhez keresünk virágföldet, bátran válogassunk a kínálatból.

A vetőmagok, hagymák és gumók kínálata sem marad el a többi kategória termékei között. vannak itt gazdasági célú magok is, de lehet találni fűszer-és gyógynövénymagot, virágmagot és fűmagot is. ezeken kívül szerepelnek a kínálatban palánták, vetőgumók, de még állateledel is.

A szerszámok és védő felszerelések között minden olyan eszköz megtalálható amelyre a kerti munkák során szükségünk lehet. Vannak itt ágvágók, lapátok, fejszék, fűrészek. Ezen kívül nem felejtkeznek el a biztonságos munkavégzéshez szükséges eszközökről, ruházatról sem, ezért gumicsizmák, esőköpenyek, permetezéshez szükséges védőruhák, védőszemüvegek is szerepelnek a kínálatban.

Végül, de nem utolsósorban a szolgáltatás menüpont alatt talaj- és vízminta vizsgálatához szükséges teszteket lehet beszerezni.

A termékkategóriákat végig nézve valóban jól látszik, hogy minden olyan dolgot be tudunk itt szereni, melyre az otthoni kerti munkákhoz, vagy házkörüli teendőinkhez szükség lehet.

Minden menüpontban további szűrőkkel szűkíthetők a találatok. Lehet gyártóra, elérhetőségre, de még értékesítési alapegységre is szűrni.  

A webshop árai, legyen szó bármelyik termékkörről például a vetőmagok, növényvédők, vagy akár a fólia árakról, rendkívül kedvezőek és mindig vannak akciók is.

Az oldal informatív és rendezett, a képek az árukról részletgazdagok és leírás is található minden termékről. Ha kérdésünk van bármivel kapcsoltban, az ügyfélszolgálatot e-mailen és chaten is el lehet érni. ezen kívül, nemcsak a termékekről, de a kertészkedéssel, növénygondozással kapcsolatban is lehet kérdéseket feltenni, tanácsot kérni. Ezt a szaktanács menüpont alatt tehetjük meg. Itt a kérdések kategóriánként vannak felsorolva és a már megválaszolt kérdések között is kereshetünk segítséget.

A Gazdabolt TV hasznos videókkal segítheti munkánkat a kertben, legyen szó kártevőkről, növénygondozásról, vagy zöldség-gyümölcs tárolásáról.  Ezeken kívül érdekes cikkeket, leírásokat is olvashatunk akciókról, nyitvatartásról, aktualitásokról.

Ha a rendelésünket nem futárral kérjük, személyesen is átvehetjük raktárról, a Gazdabolt szigetszentmiklósi üzleteinek valamelyikében.