Otthon is lehetnek olyan bútoraid, mint egy szállodában
Neked is ismerős az a szituáció, amikor annyira sokat jár valami a fejedben, hogy már mindenhol azt látod? Így voltam én a költözéssel. Amikor a párommal úgy döntöttünk, hogy ideje családot alapítani, egy nagyobb lakásba költöztünk. Mivel szerettük volna a jövőbeli gyerekeink otthonát kényelmesen, biztonságosan, és esztétikusan berendezni, nem kapkodtuk el a bútorvásárlást. Mindent százszor megnéztünk és átgondoltunk. Nagyon sokat gondolkoztunk a lakás berendezésén, és igyekeztünk minden szempontot figyelembe venni a vásárláskor. Kicsit túlzásba is estünk, mert egy idő után már semmi másról nem tudtunk beszélni, és semmi másra nem tudtunk gondolni. Ekkor döntöttünk úgy, hogy ideje kikapcsolódni, és bejelentkeztünk hétvégére egy hotelbe. Úgy terveztük, hogy sokat pihenünk majd, és kicsit elfelejtkezünk a költözés problémáiról. Azonban nem így történt. Amint bementünk a szobánkba, azonnal észrevettem, hogy mennyire szép kanapé áll a TV előtt. Nem tudtam nem megkérdezni a szálloda tulajdonosától, hogy hol vették. Így történt, hogy a kikapcsolódás céljából választott szállodában az első estét azzal töltöttük, hogy a SzenZa Bútoráruház weboldalán nézelődtünk.

Mivel azt már eldöntöttük, hogy az új lakásba szeretnénk egy sarokkanapét, a nézelődést a https://szenza.hu/sarokkanape oldalon kezdtük. Örömmel láttuk, hogy a honlapon széles a választék. Számos olyan kanapé is megvásárolható, amely gerincvédő zónával van ellátva. Ez nekem különösen tetszett, hiszen a mai világban egyre több időt töltünk számítógépezéssel és telefonozással, ami igencsak megviseli a hátat és a tartást. Bármennyire is próbáljuk majd a gyerekeinket távol tartani a technikai kütyüktől, előbb vagy utóbb elkerülhetetlen lesz, hogy ők is ilyen eszközöket használjanak. Már az iskolákban is szükség van ezekre, ezért a legjobb, amit tehetünk, hogy igyekszünk megóvni gyermekeink egészségét, ahelyett, hogy teljesen eltiltanánk őket az elektronikus eszközöktől.
A szenza.hu weboldalán csak nézni lehet a bútorokat, megrendelni nem. Szerintem ez igazán hasznos, mert sok ember hajlamos az online vásárlás kényelme miatt meggondolatlan kiadásokba keveredni. Számtalan történetet hallottam már arról, hogy a várva várt rendelés csalódást okozott, mert nem olyan volt a termék, mint az interneten látott képen. A SzenZa Bútoráruház weboldalán ilyesmi nem fordulhat elő, mert a termékek megrendeléséhez el kell látogatni az üzletbe, hogy személyesen is megtekinthessük a kiválasztott bútorokat. Azonban azt nagyon jó ötletnek találom, hogy előre meg lehet nézni a választékot. Senki sem szeret órákig tanakodni és fel-alá járkálni a nagyobb áruházakban. Ha már otthon előre kiválasztjuk a számunkra legmegfelelőbbnek tűnő terméket, sokkal könnyebb dolgunk lesz az áruházban.
Miután kinéztük a legszebb és legpraktikusabb sarokkanapét a https://szenza.hu/sarokkanape oldalról, a webcímet el is mentettem a telefonomba. Így majd később is meg fogjuk találni. A kikapcsolódás azonban még mindig váratott magára, ugyanis ha már felmentünk a honlapra, a többi terméket is szerettük volna megnézni. A bútoráruházban nagyon széles a választék: elérhető ágy, fotel, kanapéágy, gardróbszekrény, előszobai szekrény, komód, íróasztal, dohányzóasztal, éjjeliszekrény, étkező helységbe való asztalok és székek. A bútorokhoz többféle szövet is választható. A weboldalon arra hívják fel a figyelmet, hogy a valóságban sokkal többféle bútorszövet érhető el, mint amennyit módjukban áll feltölteni a honlapra. Olyan szövetek is megtalálhatók náluk, amelyeket kifejezetten kisgyerek vagy háziállat jelenléte mellé, extra könnyen tisztíthatóra terveztek. Cicabarát bútorszövet szintén létezik: ez jobban bírja a karmolást, mint a hagyományos társai.