Pihentető hétvége után talpmasszázs
Már nagyon vártuk a barátnőkkel azt az időt, hogy végre valahova közösen lányok el tudjunk vonulni. Minden évben szervezünk egy hosszú hétvégét, ami csak rólunk szól. Ilyenkor lefoglalunk egy szállást, és kibeszéljük kivel mi történt az elmúlt pár hétben, hónapban. Most is sikerült ellógnunk és egy remek szállást fogtunk ki, ahol minden adott volt ahhoz, hogy a csajos hosszú hétvégénket eltöltsük.
Wellness részleg, hogy pihenjünk, korlátlan ételfogyasztás, hogy még az étkezéssel se kelljen sokat törődnünk. Csak azzal, hogy beszélgetünk, esetlegesen a kirándulás tényét sem vetettük el, hiszen a mozgás is szükséges a teljes pihentető hétvégéhez. A szálláson minden adott volt, amit szerettünk volna. Majd újra belecsöppenve a hétköznapokba, nem is indult rosszul a hetem, hiszen talpmasszázsra volt időpontom.
Régóta foglalkoztatott már a talpmasszázs, mint olyan, ezért kezdtem el keresgélni az interneten és akkor bukkantam rá egy nagyon kedvezőnek ígérkező szalonra. A talpmasszázsról annyit tudtam, hogy nagyon jó energiákat szabadít fel a szervezetben, és különböző belső szervekre is tud hatni, hogy ha megmasszírozzák a talpunkat. Ennek tudatában találtam rá, erre a remek szalonra, és annak is a honlapjára: https://karmathaimasszazs.hu/talpmasszazs.
Ezen a honlapon (https://karmathaimasszazs.hu/talpmasszazs) kezdtem tájékozódni afelől, hogy hogyan is zajlik a talpmasszázs. Szerencsére annyira remek oldalra bukkantam, hogy keresve sem lehetne találni jobbat, annyi hasznos információ megtalálható rajta a talpmasszázzsal kapcsolatban. Ennyi információ tudatában tényleg könnyű eldöntenie az érdeklődőnek, hogy időpontot foglal-e a szalonba, vagy sem. Nekem is könnyebb dolgom volt egy jól felépített, megszerkesztett oldalt olvasva eldönteni, hogy igenis időpontot foglalok talpmasszázsra.
De miért is döntöttem úgy, hogy ennél a csodás kis szalonnál időpontot foglalok talpmasszázsra, nem más miatt, minthogy az oldalon található információk meggyőztek. A talp az egyik legjobban igénybe vett testrészünk, mely ugyan úgy el tud fáradni és természetesen fájni is tud. Ezen fájdalmak enyhítésére is jó a talpmasszázs. Nagy várakozásom volt, hogy a masszázst követően könnyebbek lesznek a lépteim, sőt még a különböző szerveim működése is fokozódik.
Még utána olvastam, hogy mi is valójában egy ilyen talpmasszázsnak a menete, mert nem nagyon tudtam elképzelni. Szerencsére ezt az információt is megtaláltam a szalon honlapján, így teljesen felkészülve tudtam megjelenni a masszázson. Amire számítanom kellett, hogy egy könnyed átmozgatás után kezdődik a talp masszírozása. Ezzel teljesen egyet is tudtam érteni, hiszen fel kell készíteni a talpat is. Tehát mivel annyira megtetszett a szalon, időpontot is foglaltam, szerencsére a városban két helyen is megtalálhatók, így könnyű volt a választásom, a hozzám közelebbibe intéztem el az talpmasszázsom.
Amint beléptem a szalonba, egy csodás miliő fogadott, igazán autentikus volt a szalon, ahová jó belépni. Olyan érzésem támadt, hogy már az előtérben elkezdődik a relaxáció. Annyira megnyugtató volt a légkör, a masszőrök pedig végtelenül kedvesek, és mindezek mellé pedig olyan szakértelemmel bírnak, hogy öröm volt ott tartózkodni és a szolgáltatásaikat igénybe venni. Szuper, hogy a szalonra találtam, igazán felfrissülve távoztam onnan, a talpaim és a szerveim is hálásak a masszőrnek, mert igazán nagy energiákkal lettem gazdagabb. Kétség nem fér hozzá, hogy járni fogok többször is talpat masszíroztatni, hiszen ténylegesen érzem a jótékony hatásait, feltöltött, energiával teli lettem a kezelésnek köszönhetően. A barátnőimnek is szeretettel tudom ajánlani, hogy próbálják ők is ki a talpmasszázst.