Jókora napelemeket láttam a hotel közelében
Napelem telepítésen gondolkoztam a szállásunkra tartva
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer még a napelem telepítés témaköre fogja lekötni az elmém utazás közben. De hát nem állhattam meg, hogy néhány percre elmerengjek ezen a témán! Történt ugyanis, hogy épp egy jól megérdemelt, hossz hétvégés pihenésre indultunk a férjemmel. Már jóval korábban lefoglaltuk a szállást, mert be akartuk biztosítani magunknak az utazást. Egyrészt szerettük volna, ha mindenképpen van helyünk a hotelben. Másfelől viszont mindkettőnknek elég hektikus az időbeosztása a munkahelyén. Ezért abban biztosra akartunk menni, hogy elengednek bennünket. Illetve, hogy mindketten tudatosan tervezünk ezzel az időponttal, és biztosan nem szervezünk rá semmit. És ahogy elindultunk a vidéki, idilli helyszínünkre, az autópálya mellett érdekes jelenségre lettem figyelmes. A mezőn ugyanis a jókora napelem táblák világítottak ki a termény közül.
Napelem telepítés profi segítséggel: napelempalyazatok.hu!
Eléggé meglepődtem a jelenségen, de a férjem szinte csak vállrándítással felelt. “Ma már a mezőgazdaságban is igen népszerű a napelem telepítés. Ha többet szeretnél megtudni erről a témáról, a hotelben megnézhetjük a napelempalyazatok.hu oldalt együtt. Egy ismerősöm is a napelemes üzletben dolgozik, ő mesélt erről a weblapról nem is olyan régen.” Így aztán ígéretéhez híven, amíg ejtőztünk egyet a hosszú utazás után, felnyitottuk a laptopunkat, és fel is kerestük a napelempalyazatok.hu oldalt. Itt aztán tényleg mindent meg lehet tudni a napelem telepítés folyamatáról. Még a hozzám hasonló laikus számára is érthető nyelvezettel van megfogalmazva minden információ. Így a honlapot böngészve egyszer csak olyan érzésem támadt, hogy egészen sokat kezdtem el megismerni a napelem telepítés témakörében! Miközben az oldalt nézegettük, össze is néztünk a férjemmel. Lehet, hogy nekünk is jól jönne egy ilyen rendszer otthonra?
A napelempalyazatok.hu részletesen leírja, mely tényezőket érdemes végiggondolni, mielőtt napelem telepítésbe kezd az ember. A férjemmel gondolatban el is kezdtük végigpörgetni a lehetőségeinket. Az oldalon egyrészt azt írták, nagyon fontos megnézni, milyen a tetőszerkezet. Egyáltalán van-e olyan erős, hogy elbírja a tetőre telepítendő napelemes rendszert? Másrészt fontos lehet az is, hogy tudjuk, milyen tájolású az ingatlan. A napelem telepítés szempontjából ugyanis a délkeleti és a délnyugati tájolások a legideálisabbak, legalábbis a honlap leírása alapján. Eddig egészen jók vagyunk, gondoltuk a férjemmel, majd tovább olvastunk a napelempalyazatok.hu oldalon. Fontos az is, írták, hogy a tető dőlésszöge is megfelelő legyen. A legideálisabb ugyanis az, ha a lehető legtöbb napsugárzás éri a napelemes paneleket. Éppen ezért érdemes számításba venni azt is, mennyi árnyék éri az adott területet, hiszen minél több napfényt tudnak befogadni a napelemek, annál hatékonyabban lehet kihasználni a napelemes rendszer előnyeit.
Ha úgy érzitek, itt az idő a napelem telepítésre…
Ha valaki esetleg hozzánk hasonlóan ihletet kapott napelem telepítésre az otthonában, bátran merem ajánlani, hogy látogasson el a napelempalyazatok.hu oldalára. Tájékozódáshoz sem utolsó az oldal nyújtotta segítség. Ha azonban egy lépést tovább szeretnénk menni, akkor is a legjobb helyen járnunk. Itt ugyanis az oldal alján található űrlap kitöltésével egyből árajánlatot és kapcsolatfelvételt is kérhetünk az oldal munkatársaitól! A helyszíni felmérés során pedig egy profi villamos tervező venné a kezébe az ügyintézést. A felmérés során sor kerülne az ingatlan adottságainak megállapítására, a megfelelő mérések elvégzésre, de a folyamat a napelempalyazatok.hu csapatánál itt nem áll meg. A villamos tervező kolléga ugyanis nem csak a hely adottságait, de az ügyfél igényeit is felméri a beszélgetés során. Így ha profi csapattal szeretnétek dolgoztatni, ne habozzatok, és még most vegyétek fel a kapcsolatot a csapattal!