Új szempont a szálloda választásban

Tudjátok már rólam, hogy mennyire szeretek utazni. Arról is írtam már, hogy fiatalabb koromban tényleg csak az ár számított nekem a megfelelő szállás kiválasztásánál, hogy minél több helyre eljuthassak. Később már kicsit átalakult a helyzet és hajlandó voltam kicsit többet is fizetni a kényelemért, komfortért és az esetleges extra szolgáltatásokért. Mára megint nagyot fordult velem a világ. Mióta megszületett első gyermekem, már egészen más szempontokat veszek figyelembe. Az első néhány hónap kivételével alapvetően nem változott meg az, hogy mennyit utazunk a családommal, de már bababarát helyeket keresünk. Ha pedig messzire utazunk, akkor jobban szeretem, ha nem kell babakocsit vinnem magammal – így több hely marad a csomagoknak – hanem azt részesítem előnyben, amelyik szállás tud nekünk biztosítani egyet az ottlétünk alatt.

Így ismerkedtem meg legutóbbi üdülésünk alkalmával az Inglesina babakocsikkal. A szálloda honlapján előre írták, hogy emiatt nem kell aggódnunk, biztosítják számunkra, így nem is vittük a sajátunkat. Micsoda szerencse, mert ezek a babakocsik annyival jobbak voltak, mint a sajátunk, hogy úgy döntöttem, hogy azt el is adjuk és lecseréljük egy ilyen típusra.

Miután hazaértünk, fel is mentem az Internetre és elkezdtem keresgélni, hogy hol árulnak ilyen babakocsikat. Végül a Babaverda weboldalán kötöttem ki. Látom, hogy itt a babakocsik mellett mindenféle kiegészítőket is árulnak hozzá, majd azokat is jó alaposan átnézem, mert hasznosak lehetnek. Van itt autós ülés, az ahhoz tartozó rögzítő, állvány, amire a mózeskosarat lehet tenni, esővédő huzat a tavaszi és őszi időszakra, szúnyogháló pedig főleg nyárra.

Maga a babakocsi úgy látom, hogy négyféle hordozóval kapható és az ára is ennek függvényében mozog. Elsőként az INGLESINA Aptica Quattro 4 az 1-ben multifunkciós babakocsikat néztem meg Cab hordozóval. Már az elején tetszett, hogy több színben rendelhető. Én valamelyik kék felé hajlok, hiszen fiam van és egyébként is ez az egyik kedvenc színem.

Megnéztem, ennek kocsinak a mózeskosara eléggé nagynak számít, ami sok szempontból előnyös. Egyrészt sokáig jól el fog férni benne a baba, másrészt még a mostani hidegebb időkben is jó lesz, amikor teljesen bebugyolálom és a sok rétegnek köszönhetően jó nagy helyet foglal el. Emellett van benne egy úgynevezett Welcome Pad, amit kifejezetten az újszülöttek számára fejlesztettek ki. Ennek a fejlesztésében orvosok is részt vettek, és figyelembe vették, hogy mennyire sérülékeny és törékeny egy baba a születését követő időszakban. Akkor is jó szolgálatot tesz ez a matrac, amikor egy egyenetlen talajon tudom csak sétáltatni, ami a mi környékünkön bizony jócskán előfordul. Aztán ha már ki fog nőni az újszülött korból, akkor majd kiveszem ezt a matracot és megnő a tér, amiben feküdhet a baba, és így még további hónapokra is megfelelő lehet számunkra.

A háttámlát lehet állítani, ami szükséges is, mert amikor alszik, lehajtom, amikor pedig ébren van, akkor könnyebben tud majd nézelődni és így gyorsabban fejlődik az új ingerek hatására.

A mózeskosáron különböző szellőző nyílások is találhatók, amivel állítgatni tudom, hogy hogyan áramoljon a babakocsiban a levegő. Emellett a kupolatető olyan anyagból készült, ami védi a babát az UV sugaraktól. Ez nagyon fontos ebben a kezdeti időszakban, hiszen a picik még védtelenek a nap sugaraival szemben.

Azt hiszem, hogy nem is nézegetek tovább babakocsikat, hiszen nekem ez a kocsi annyira megtetszett – illetve ugye ki is próbáltam a szállodásban – hogy gyorsan meg is rendelem.